Védjük a környezetünket: készítsünk szappant házilag!

A környezetvédelem mindig is az életem szerves része volt: szelektíven gyűjtöttem a hulladékot, nem pazaroltam a vizet vagy az áramot, komposztáltam és szemet szedtem. Az utóbbi időben azonban fokozatosan erősödni kezdett bennem a meggyőződés, hogy mindez nem elég, még ennél is többet kellene tennem. Úgy gondolom, hogy egyetlen ember környezettudatos cselekedetei is sokat jelentenek a bolygónk és az emberiség védelmének tekintetében.

Elkezdtem átállni egy környezettudatosabb étrendre. Kis lépésekben haladva felhagytam a húsevéssel, és most már nem sok választ el attól, hogy teljes mértékben vegánnak mondhassam magam. Ehhez az életmódhoz nemcsak az állati eredetű ételek elhagyása tartozik hozzá, hanem minden termék mellőzése, amelyet állatokon teszteltek. Így alakult, hogy számos kozmetikai terméktől vettem érzékeny búcsút, és alternatívaként elkezdtem saját kezűleg elkészíteni ezeket a kozmetikumokat – köztük a szappant is, amelyet kézmosáshoz használok.

Némi kutatómunkát követően rátaláltam a Humanity Áruház webshopjára, ahol legnagyobb örömömre megtaláltam mindent, amire csak szükségem lehet a házi készítésű termékeim gyártása során. Mindenekelőtt a szappankészítéssel kezdtem kísérletezni, ehhez pedig szükségem volt a Melt & Pour transzparens szappanalapra (humanityaruhaz.hu/termek/melt__pour_transzparens_szappanalap_1_kg). Ez egy egy kilogrammos kiszerelés, ami kifejezetten előnyös, ha nagy mennyiségben szeretnénk szappant készíteni.

Ahogy a Humanity Áruház termékleírásában is olvasható, ez egy növényi összetételű szappanalap, így nyugodt szívvel vásárolhatja meg mindenki, aki nem használ állati eredetű alapanyagokat. A termék további előnye, hogy káros anyagoktól mentes, kíméletes a bőrünkre nézve, felhasználása egyszerű, átlátszó volta pedig lehetőséget biztosít minden szappankészítőnek arra, hogy kedvére színezze és illatosítsa alkotását. Az én első próbálkozásom például egy élénk piros szappandarab elkészítése volt, de a későbbiekben szándékomban áll kísérletezni néhány különlegesebb alkotással is.

A Humanity Áruház egyik legjobb funkciójának tartom, hogy nemcsak a termékeik értékesítésével foglalkoznak, hanem részletes útmutatást és hasznos információkat is biztosítanak azok tárolásával és felhasználásával kapcsolatban. A humanityaruhaz.hu/termek/melt__pour_transzparens_szappanalap_1_kg oldal megnyitásával például a transzparens szappanalapunknál találjuk magunkat, ahol lejjebb görgetve tanácsokat kapunk a szappankészítéssel kapcsolatban. Nincs más dolgunk, mint lépésről lépésre követni a leírtakat, így biztosak lehetünk benne, hogy más az első szappanos próbálkozásunk sem fog kudarcba fulladni.

A Humanity Áruház nemcsak a transzparens szappanalpjával keltette fel a figyelmemet, hanem egyéb környezetebarát termékeivel is. Amennyiben valaki hozzám hasonlóan szeretne áttérni a természetes eredetű kozmetikumok használatára, akkor az a megfelelő helyen jár. Ebben a webáruházban lehetőségünk nyílik például tusfürdő, vagy éppen hajkondicionáló alapok megvásárlására is. Ezáltal nemcsak saját szappanunkat tudjuk elkészíteni, hanem a tisztálkodási folyamatunk szinte minden lépését környezetbaráttá tehetjük a Humanity Áruház segítségével.

Természetesen nemcsak a webshop termékei, hanem a csomagolásuk is a környezet megóvását szolgálja. Mivel az egyik legnagyobb globális szintű problémát a hatalmas mennyiségű műanyag szemét jelenti, a Humanity Áruház fennállása óta már 40%-kal csökkentette a műanyag csomagolóanyagok használatát. Aki náluk vásárol, annak nyugodt lehet a lelkiismerete, hiszen ezzel hozzájárul bolygónk szennyezettségének visszafogásához.

A környezettudatosság mellett azonban fontos odafigyelni a minőségre is, hiszen a kozmetikumok, amelyeket használunk, közvetlenül érintkeznek a bőrünkkel, így hatással vannak az egészségünkre. Szerencsére a Humanity Áruház e tekintetben sem okoz csalódást a vásárlóinak. A webshop termékeinek minőségét a hazai és európai uniós (német, spanyol, holland, olasz és francia) beszállítók megbízhatósága biztosítja, így nyugodt szívvel válogathatunk az áruház kínálatából.

A minőség mellett a Humanity Áruház a kiszállítás gyorsaságára is nagy figyelmet fordít. Az általunk kiválasztott fizetési mód függvényében lehetőségünk van a GLS futárszolgálat, illetve a Magyar Posta útján történő kiszállítás igénybe vételére. Emellett személyesen is átvehetjük a csomagunkat, amennyiben ez a legkényelmesebb opció számunkra.

A vegán és környezettudatos életmód kapcsán sokszor felmerül ellenérvként, hogy igencsak megterheli az ember pénztárcáját, azonban a Humanity Áruház rácáfol erre a felvetésre. Ebben a webáruházban nézelődve megfigyelhetjük, hogy minden termékhez nagyon is megfizethető áron juthatunk hozzá, illetve számos akcióval is találkozhatunk. A bal oldali oszlopban külön menüpont tartalmazza az akciós árukat, amelyekhez igen kedvező áron juthatunk hozzá. Éppen ma tűnt fel nekem, hogy jelenleg néhány szappankészítéshez szükséges termék is le van árazva, ami kifejezetten jól jöhet mindenkinek, aki bele akar vágni a kozmetikumok házilag való elkészítésébe.

A Humanity Áruház számtalan funkcióját dicsértem már az eddigiekben, azonban a legnagyobb kedvencemet a végére hagytam: ez nem más, mint a rengeteg tanács, segítség és útmutatás, amellyel az oldalnak szinte minden pontján találkozhatunk. Azt már említettem, hogy a termékek képe alatt rengeteg hasznos információt olvashatunk, ez azonban még nem minden. Lejjebb görgetve korábbi vásárlók értékelésével és véleményével találjuk szembe magunkat, ami hatalmas segítséget jelenthet a választásban. Ezenfelül az oldal alján két további linket találunk: az egyik a Hatóanyag Lexikonhoz, a másik a Humanity Tudástárhoz vezet. Ez a két gyűjtemény számtalan hasznos információ összessége, amelyek segítenek eligazodni a környezettudatosság világában, és praktikákkal, útmutatással, információval látnak el az áruház termékeivel és azok felhasználásával kapcsolatban.

A Humanity Áruház az egyik kedvenc webáruházam lett, ahová boldogan fogok visszatérni törzsvásárlóként. Ha környezettudatosság, akkor Humanity Áruház!