A pazarlástól a tartósításig

Sok egyéb mellett az élelmiszerpazarlás is egyik nagy környezeti problémánk. Lassan kimerítjük Földünk erőforrásait, az utolsó erdők helyére is kókuszpálmákat, az utolsó rét helyére is gabonaföldet telepítünk. Ennek ellenére, míg bolygónk egyik felén óriási élelmiszerpazarlás folyik, míg a másik felén (ahol a népesség nagyobb része él) kritikus szinteket ölt az élelmiszerhiány. Ez alapvetően egy olyan probléma, ami ellen mi, a szerencsések, akik a „jó oldalra” születtünk, minden nap tehetnénk valamit.

Az ilyen típusú gondolataimat Anna barátnőmmel szoktam megvitatni. Ő is nagy környezetvédő, van is egy egyesület, aminek rendezvényein rendszeres résztvevők vagyunk.  Anna élelmiszeripari mérnöknek tanul, és mikor legutóbbi beszélgetésünk során szóba került nagymértékű pazarlásunk, a téma szép lassan megváltozott, és a lehetséges élelmiszer tartósítási módokról kezdtünk beszélgetni. Én nem is tudtam, hogy a nitrogént is felhasználhatják ehhez a folyamathoz. Anna most elmagyarázta, hogy a nitrogén molekula gázformában nehezebb, mint az oxigén, ezért is veszélyes. Viszont ez teszi lehetővé, hogy tartósító gázként funkcionáljon. Az élelmiszerek csomagolásába befújva kiszorítja az oxigént, mivel nehezebb. Ez azért fontos, mert az oxigén felelős az ételek megromlásáért.

Anna azt mondta, látta is egyszer, ahogy a nitrogén palackból befújják a gázt egy chipses zacskóba, ami aztán jóval tovább megőrzi a frissességét. Mesélte, hogy ilyen palackokat különböző kiszerelésben lehet kapni, attól függően, hogy ki mennyit használ. Kiderült, hogy azért ilyen jól tájékozott a témában, mert a mostani albérlete egy gázcserével foglalkozó cég telephelyének közelében van, és sokszor látja a nagy platós autókat, különböző palackokkal megrakodva.

Megkértem, ha legközelebb találkozunk, akkor mondjon el mindent erről az anyagról, ne csak a nitrogén palackokról beszéljünk. Megígértem, hogy néhány dolognak utánajárok addig, hogy valami közöm mégiscsak legyen ehhez a részecskéhez. Így tudtam meg, hogy a levegőben is jelen van, valamint azt is, hogy élelmiszeradalékként is sokszor használják. Majd Anna elmeséli részletesen jövő héten, amikor elmegyünk túrázni a természetvédő egyesülettel.