Környezetbarátabb legénybúcsú: Vitorlás a limuzin helyett

Korábban írtam már a nyárról, ami a nyárigumi időszaka, illetve arról, hogy hogyan is védem a környezetet.

De a nyár nem csak a nyári gumik, hanem az esküvők időszaka is. Ilyenkor rengeteg az esküvő, minden nyáron hivatalos vagyok legalább két ceremóniára, amiket nagyon élvezek is. A ceremóniák mellett nagyon szeretem még a lány és legénybúcsúkat is. Régen az volt a tradíció, hogy a lánybúcsúkra csak nők, a legénybúcsúkra pedig csak férfiak mentek. De ez már, sok minden más hagyománnyal együtt megváltozott. Sokan még mindig tartják ezt a szokást, de én már voltam mindkét nemnek tartott bulin is.

Egy kedves ismerősöm kért meg rá, hogy segítsek neki egy legénybúcsú szervezésében, amit örömmel el is vállaltam. Nem hiszem, hogy egy legénybúcsú attól lesz jó, hogy csak pasik vannak és egy lánybúcsúról sem hagynám ki a legjobb barátomat, csak azért, mert férfi.

Szóval lelkesen belevetettem magam a szervezkedésbe. Eleinte a paintballt tervezgettük, de végül egészen más vizekre eveztünk. És ezt szó szerint kell érteni, ugyanis az egyik barátnőm ajánlott egy oldalt, ahol utána tudok járni egy balatoni rendezvényszervező cégnek, akik főként hajókon tartanak összejöveteleket. Az oldal címe balatonpro.hu/legenybucsu/ .

Legénybúcsúkat, lánybúcsúkat, születésnapokat, csapatépítőket és hasonló rendezvényeket bonyolítanak le. Az egészen szűk családi körtől kezdve akár 300 fős eseményekig is vállalnak szervezést. A barátom, aki házasodni fog, nagyon szereti a hajókat, így úgy döntöttünk a többiekkel, hogy alaposabban is utána járunk a dolgoknak.

A felhozatal nagyon is impozáns, akár egész nap miénk lehet a vitorlás, és kapitányt is adnak hozzá, így bejárhatjuk a Balatont. A csomagban benne van a korlátlan alkohol fogyasztás, ami azt hiszem a legénybúcsúk kötelező tartozéka, és az esti buliról sem kell lemondanunk, nem kell sokáig helyszínt keresnünk, mert a hajókázás mellé belépőt is kapunk Siófok legjobb bulihelyeire.

Meglepően olcsó az ajánlat, de biztos, hogy maradandó élmény lesz. Ültem már hajón, de sosem utaztam még vitorlással, azt pedig el sem tudtam volna eddig képzelni, hogy bulizni is fogok egyszer egyen.

Kértünk árajánlatot, amihez persze szükség volt arra, hogy milyen eseményre szeretnénk foglalni és mikor. Az üzenetbe azt is beleírtam, hogy hányan lennénk, hogy milyen különleges kívánságaink vannak, illetve főként a zenéről kérdeztem. Hamar válaszoltak is. Persze azért még pár helyet megnéztünk a többiek javaslatai közül, de ez lett az abszolút befutó, főleg ár-érték arányban. Egy balatoni hajókázás, egy egész estés buli, szórakozás a tavon totálisan kimaxolják a felejthetetlen legénybúcsút az én szótáramban

Nem tudom, hogy egy vitorlás mennyire környezetszennyező. Nem tudok róluk sokat, de ha az ismereteim helytállóak, akkor azt hiszem, nem megy végig a vitorlás motorja, hanem csak akkor, amikor a kikötőbe áll be- vagy ki, vagy ha szélcsend van. Egyébként gondolom, hogy a szelet, a szél energiáját használja a haladáshoz, ami valljuk be, sokkal környezetkímélőbb megoldás, mint egy motorcsónak, vagy az ilyenkor – inkább hölgyek körében – kedvelt limuzin. Így a környezettudatosságomnak is valamennyire eleget teszünk a túrával és kicsit természet közelebbi élményben lesz részünk.

Néha muszáj elszakadnunk a várostól. Persze, ott is rengeteg jó program van, de mégiscsak jobb és különlegesebb víz közelben ünnepelni. Ráadásul személy szerint imádom a vízi sportokat, kíváncsi vagyok, mit fogunk kezdeni a vitorlás adta lehetőségekkel.