Szenvedélyünk: a motorozás és a természet

Hosszú évek óta tagja vagyok egy motoros társaságnak, akikkel nemcsak motorostúrákat szervezünk közösen, hanem nagy természetjárók is vagyunk. Legutóbbi alkalommal a Börzsönyben túráztunk egy nagyot. Sajnos nem tudott mindenki részt venni a csapatból a kiránduláson, de azért így is voltunk heten, nyolcan.

Mindannyian tapasztalt túrások voltunk, bakanccsal, hátizsákkal, menő kulacsokkal felszerelkezve. Egyvalami nem volt senkinél: esőkabát. Félúton akkora zuhét kaptunk a nyakunkba, hogy csak úgy pislogtunk. Hiába volt a közelünkben a turistaház, seperc alatt bőrig áztunk. Szerencsére nem volt hideg, de ha már így alakult, betértünk egy italra, és egy gyors ebédre.

A történteknek köszönhetően az esőruhára terelődött a beszélgetés. Hálásak voltunk, hogy nem motorral jöttünk, ugyanis, mint kiderült, egyetlen egy srácnak van közülünk motoros esőruhája. Mi azon voltunk meglepődve, hogy minek az neki, ő pedig azon, hogy nekünk hogy nem számít alap felszerelésnek? Egy igazi motorosnak fel kell készülnie mindenre, mondta. Nyilván nem indulunk el motorral, ha esik, de nem minden esetben van választási lehetőségünk. Valamilyen szinten persze a motoros dzsekik vízlepergető hatásúak, de egy igazi, szakadó esőt nem bírnak el. Persze nem mindegy, hogy milyen esőruhát választunk motorozáshoz. Pali talált egy nagyon megbízható márkát, telefonján meg is mutatta nekünk a honlapjukat. Kétféle esőruhát forgalmaznak: külön nadrágot, és egybe kezes-lábast. Ő a kezes-lábas verziót választotta, és volt olyan elvetemült, hogy le is tesztelte: éppen vásárlás után pár nappal egy igen borús, esős szerda köszöntött rá. Amikor elindult még csak szitált az eső, de negyed óra múlva már szakadt.

Srácok, ezek után tényleg biztosan állíthatom, hogy valóban 100%-ig vízálló. Hasonló zuhét kaptam a nyakamba, mint most, és majdnem egy órát vezettem így! A látási viszonyok egyszerűen pocsékak voltak, de nem kellett aggódnom, mert az esőruha nagy, fényvisszaverő részekkel van ellátva. Én a fekete verziót vettem meg, mondta, de volt sárga is, tudjátok, az a tipikus „láthatósági sárga”, de én tökéletes biztonságban éreztem magam a visszafogottabb színű verzióban is. A varratok ragasztottak, így sehol nem tudtak beszökni az esőcseppek a ruha alá. Tartottam tőle, hogy nem lesz túl komfortos, kényelmes, de az állítható deréknak, mandzsettáknak köszönhetően nem volt ilyen jellegű problémám. Plusz hasznos kiegészítő volt, hogy járt hozzá hordtáska, és a gallérjában volt kapucni. Ennek Pali a motorról leszállva vette igazán hasznát, hiszen addig a sisak védte a fejét, gyalogszerrel azonban nem túl komfortos bukósisakban közlekedni. Így azonban védve volt a szakadó esőtől minden téren és helyzetben.

esőruha

Mire a beszámoló végére ért, a Börzsönyben is elállt az eső, így folytathattuk a túránkat. A linket, amit mutatott, azért mindenki elmentette, végszükség esetére.