Napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a környezetvédelem, és ez egy nagyon fontos és nagy lépés az emberiség számára. A Földet még nagyon sokáig használni akarjuk, nem csak mi, hanem a gyerekeink, unokáink is. Ahhoz pedig, hogy használható legyen, sőt egészséges, nekünk kell most megtenni a tőlünk telhetőt, és megtanítani erre a gyerekeinket is.
Én 5 éve foglalkozom igazán a környezetvédelemmel, persze egy átlagember szintjén. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot, soha nem szemetelek, sőt, hajlandó vagyok lehajolni az utcánkban egy árokban fekvő szemétért. Figyelek a víz és áramfogyasztásra is, és 3 éve átálltunk a gázzal való fűtésre, hogy az erdőket is védjem egy minimális módon, és azért így sokkal kényelmesebb is.
Bár a gázzal való fűtéshez is ideje volt már lassan, hogy bejegyezzek egy telefonszámot a kis noteszembe, amiben a profi szakemberek számait tartom, akikre mindig számíthatok. TV szerelő, ács, kertész, és ezermester, aki mindent megold. Most azonban lecseréltem egy-két számot, ugyanis az első gáz kapcsán a gázzal, azaz az első komolyabb problémát, ami a fűtést illeti, új szakembert találtam, sőt egy egész céget. Így a noteszbe a vizgazfutesszerelo24.hu/gazszereles került bejegyzésre első helyre.
Kicsit mesélek róluk, és a hozzájuk fűződő első élményemről, és egyből érthető lesz, hogy miért. A vizgazfutesszerelo24.hu/gazszereles oldalon elég meggyőző információk vannak, ha éppen gázszerelőt keresel. Ez a cég 30 év tapasztalattal áll bele a víz, gáz, fűtésszerelésbe, és duguláselhárításba, nagyon profi módon, prémium szolgáltatással. Ez azt is magában foglalja, hogy a nap 24 órájában számíthatsz rájuk, és Budapest, illetve Pest megye területén, akár egyetlen órán belül érkeznek hozzád segítséget nyújtani.
Nekem személy szerint ez volt a legszimpatikusabb az egészben, amikor olvastam először a weboldalt. Az eddigi szakember ismerőseimmel mindig az volt a baj, hogy sokat kellett rájuk várni. Nyilván este hat óra után már nem szívesen zaklattam őket, és ha másnap telefonáltam, volt, hogy csak napokkal később érkezett ki. Ez ugye azt jelenti, hogy ilyenkor a probléma napokig fennáll, és ez elég idegesítő. Főleg ha fűtés bajod van, és fázol. Na ez az említett céggel nem fordulhat elő. Telefonálsz este hétkor, jönnek nyolckor. Így is lehet ezt!
Ők az a cég, akik a régi gázkészülékekhez is nagyon értenek, de az új, már számítógéppel vezérelhetőkhöz is. Az eszközöd javításában, cseréjében, karbantartásában is szívesen segítenek. Ráadásul profi módon, tapasztalt szerelők. És ez itt talán a legfontosabb rész. A gázszerelés, vagy fűtésszerelés nem csak arról szól, hogy meleg legyen télen, vagy legyen melegvíz. Ez az otthonod biztonságáról, az életedről is szól. Ha a gázzal van baj otthon, mindenképp profihoz kell fordulni. Nyilván a szívműtétjét sem szívesen bízná az ember amatőrre, mert veszélyes. Bár másképp, de ez is az. A gáz ugyanis nem játék.
Hidd el, hogy a cégnél biztosan dolgozik olyan szakember, aki képes megoldani a problémádat. A gázszerelőtől, a gázkészülék szerelőn és gázbojler szerelőn át, a turbókazán és gázkonvektor szerelőig, mindenféle szakember dolgozik a cégnél, aki azonnal áll rendelkezésedre, ha sürgős a probléma. A honlapon fel van tüntetve, hogy milyen eszközök javításával foglalkoznak a legtöbbet, és elég hosszú a lista.
Az oldalon egyébként visszahívást is kérhetsz, vagy Te is hívhatod őket. Ingyenes tanácsadásért is fordulhatsz hozzájuk a feltüntetett elérhetőségen, és szívesen segítenek Neked. Ha történik munkavégzés, akkor kiszállási díjat sem számolnak fel, ami ritka a szakmában. Sőt, fontos megemlíteni, bár apróságnak tűnik. Olyan számlát állítanak ki, amit elfogad a biztosítod is, ha olyan ügyről van szó, amivel feléjük is fordulhatsz. Ez sem mindegy, mert valakitől számlát sem kapsz.
Az én első benyomásom is nagyon jó volt a céggel kapcsolatban. Ezen a télen először meghibásodott a gázkészülékünk, egyszerűen nem működött a fűtés. Hirtelen nem tudtam, hogy hol keressem a problémát. Elindul a kazán, aztán leáll. Sosem tapasztaltam még ilyet, főleg, hogy eddig fával fűtöttem. Közben kint éppen átléptük a fagypontot, ami azért valljuk be nyomást helyezett rám. A feleségem amúgy is egy elég fázós típus, a gyerekek is. Tudtam, hogy sürgős megoldás kell, mert itt engem szétszednek.
A vizgazfutesszerelo24.hu/gazszereles linket egyébként először a szomszéd küldte, aki nagyon segítőkészen elmondta nekem azokat az információkat, amiket most ide én is leírtam. Átolvastam a honlapot még párszor én is munka közben, és délután telefonáltam nekik. Elmondtam a problémámat, ők pedig célzott kérdésekkel kipuhatolták, hogy nagyjából mi lehet a baj. Majd egyeztettünk, és este hatra, mire én hazaértem, ők is ott voltak. A feleségem csak nézett rám, hogy ezt hogy sikerült ilyen gyorsan elintézni.
Reggel még félt tőle, hogy napokig kabátban alszunk, és plédbe burkolózva éljük a napokat a házban, mire egy szakembert sikerül szerezni, aki segíteni is tud. Hát, sikerült, még aznap estére! A munka profin el is lett végezve. Nem gyorsan, ennek nem az volt a lényege. Hosszas munka volt, de nagyon alapos. Tudni kell a cégről, hogy garanciát vállalnak arra, amit csinálnak, és ehhez mérten dolgoznak. Nekik sem jó, ha valami össze lesz csapva, és persze az ügyfélnek sem. Inkább úgy dolgoznak, hogy a munkájukra ne legyen kifogás, és ne kelljen utómunkákat végezni. Ez nem az a szitu, amikor szerelőt kell hívnod, hogy megjavítsa, amit az előző szerelő elrontott.
Nem véletlen, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu/gazszereles link szerepel már első helyen a noteszemben. A szolgáltatás, amit nyújtanak, kiemelkedő, profi, vagy mondhatnám úgy is, hogy prémium. Amikor azt mondja valaki, hogy gázszerelő, nem egy ilyen szintű cég jut eszedbe először. Bátran tudom őket ajánlani!