Ha egy természetvédőnek kiejted azt, hogy bőr táska, biztosan nem számíthatsz pozitív fogadtatásra. Elég nagy felindulás várható, ami számomra egészen érthetetlen, megmondom őszintén. persze, csak hogy félreértés ne essék, nem vagyok híve az állatkínzásnak, nem kedvelem, ha ártatlan állatokat bántanak, de különbséget kell tennünk állat és állat között is, úgy hiszem.

A habzó szájú állatvédők közül például nagyon sokan vannak, akik megeszik jó ízzel a csirkepörköltet, nem utasítanak vissza egy sült oldalast, két pofára habzsolják a sajtot, és tejjel isszák a kávéjukat. Ezekben az esetekben valahol elbújik a bennük rejlő forradalmár, és csak miután jóllaktak, akkor jön elő újra, hogy ők tulajdonképpen az állatok legyilkolásával nem értenek egyet. Én sem értek egyet, de én is jó ízűen eszem ezeket az ételeket, de nem is kiáltozom az utcán járva, hogy ne öljük meg az állatokat. Ahogyan az oroszlán sem sztrájkol, ha véletlenül meg kell ölnie egy gazellát, mi emberek se legyünk álszentek. Ne akarjuk a természet rendjét megváltoztatni, hiszen ragadozók vagyunk mi is, és az egészséges fehérje bevitel érdekében fogyasztanunk kell állati eredetű táplálékokat.

Sokak számára nem ismeretlen a fogalom: haszonállat. Azért születik és azért látjuk el, mi emberek, mert mi később ebből hasznot remélünk, és az ő testét különböző célokra fel fogjuk használni. Nem volt ez másképpen a múlt században sem, sőt, sokkal inkább így volt, csak akkor még nem sztrájkolt emiatt senki. Egy múlt századbeli paraszt bácsinak, ha azt mondtuk volna, hogy csúnya dolog megölni az állatokat, valószínűleg szóhoz sem jutott volna. Ugyan ilyen módon lett volna számára idegen dolog, ha valaki arra hivatkozva nem eszi meg a házi nyúlpörköltet, mert ő vegetáriánus, és egyébként is, a nyuszi az olyan aranyos. Persze, hogy aranyos, de csak azért, mert aranyos, nem tartja senki, mondta volna ez a fent említett bácsika, és jó ízzel elfogyasztotta volna a belőle készült ételt nokedlivel, valószínűleg még a tányérról a maradék zsírt is kinyalta volna.

És itt kapcsolódik a gondolatmenet az alapfeltevéshez, miszerint a bőr táska egy bűnös szó, sokkal bűnösebb, mint a csirkepörkölt nokedlival. Szerintem, ha már egy állatnak az a sorsa, hogy ebéd legyen belőle, egyáltalán nem ördögtől való dolog, hogy adott esetben a bőrét is felhasználják.

Miért ne készülhetne belőle egy szép bőr táska, vagy pénztárca, hogy örömet okozzon a tulajdonosának? Én például bevallom őszintén, nem is olyan régen vásároltam magamnak egy igazi marhabőr táskát. Tulajdonképpen azért rendeltem, mert el vagyok ájulva a szépségétől, a finomságától, a minőségi tapintásától, az egésztől úgy, ahogyan az teljes valójában van. Aprólékosan van kidolgozva minden négyzetmillimétere, elegáns, de mégis modern, egy igazi örök darab, ami sosem megy majd ki a divatból. Ráadásul olasz bőrdíszmű, egy igazi klasszikus, álmodni sem tudnék szebbet, olyan rajongással szeretem, mint ha nem is tárgy volna. Egy szuper webshopból rendeltem, amire egészen véletlenül találtam rá, miközben próbáltam rájönni, hogy miket kellene összevásárolgatnom a családomnak karácsonyra. Csak szörfözgettem a neten céltalanul, belekattintottam mindenfélébe, és hirtelen elém tárult ez a fenséges látvány, még a szívem is összeszorult tőle. Először arra gondoltam, hogy megveszem anyának, de minél tovább nézegettem, annál inkább tudtam, hogy erre a bőr táskára nekem van szükségem. Annyira praktikus és kifinomult, mindenhez bátran és stílusosan lehet viselni, a női, öltözködési szaknyelvben úgy hívják: alap darab. Minél tovább néztem, annál biztosabb voltam benne, hogy az enyém lesz, vágytam rá nagyon. Mikor megláttam, hogy magyarországi címre ingyenesen szállítják ki, akkor meg már teljesen biztos voltam benne, hogy megveszem. Alig vártam, hogy megérkezzen, nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ennyire izgatott. Talán gyerekkoromban, karácsony előtt, amikor még azt hittem, hogy nem anyáék veszik az ajándékokat, hanem a Jézuska hozza. Jó volt ezt az örömöt újra átélni, és nekem ezt mind egy marhabőrből készült táska okozta.

Ez a példa is tökéletesen alátámasztja, hogy a haszonállatok hasznosítása egyáltalán nem semmirevaló, haszontalan dolog. Sőt, bár biztosan kicsit morbidul hangzik, de szerintem biztosan örülne is neki a szóban forgó állat, ha tudná, hogy ilyen hasznos és gyönyörű módon lett „újrahasznosítva”.

Óriási elméleti vitákat folytatok erről az állatvédőkkel, mert hajthatatlanok az álláspontommal kapcsolatban. Egyszerűen nem tudunk dűlőre jutni, pedig nekem nagyon is szívügyem, hogy ez a fajta dolog ne menjen át egyfajta boszorkányüldözésbe. Sokkal komolyabban lehetne venni ennek az elvnek a határozott képviselőit, ha ésszerű keretek között, reálisan állnának a kérdéshez, és e mentén érvelnének, tüntetnének és nyilatkoznának. teljesen valóságtól elrugaszkodott dolog, hogy nem hallhat meg egyetlen állat sem emberi kéz által. ha már csak abból indulunk ki, hogy a legyet is lecsapjuk, vagy a szúnyogot, mert szemtelen, vagy véletlenül rálépünk egy hangyára. Biztos vagyok benne, hogy velük is előfordult már, és abban is, hogy nem rendeztek neki temetést. Pedig, ha az elveikhez valóban hűek lennének, biztosan így tettek volna.

Ebben az irányzatban is, főleg a szélsőséget, az elrugaszkodottságot tapasztalom, nem az ésszerűséget és a valódi, megvalósítandó célokat. Ezért állok főleg ennyire ellen, és ezért (is) vagyok ennyire büszke, a szerintem kicsit sem elfogadhatatlan bőr táskámra.

Persze, mindig lesznek ellenkezők, és tudom, hogy a nagy elvmestereket nem fogom tudni meggyőzni, de az idő múlásával múlik is eziránt az ambícióm. Az biztos, hogy ha az a célunk, hogy továbbra is fennmaradjunk békében és normálisan, akkor sokkal kevésbé szélsőségesen kellene gondolkodnunk, és sokkal fontosabb dolgok mellett kellene kiállnunk, nem folyton amiatt tüntetni, hogy szegény vidéki parasztasszonyok nehogy már levágják a csirkéket. Pontosan elég nekik megszenvedni a központi szabályozásokkal, szerintem teljesen felesleges még ezt a plusz terhet is rájuk tenni, és erkölcsileg zsarolni azokat, akik tulajdonképpen tevékenységükkel semmi, de semmi rosszat nem akarnak. És arról is 100 %-ig meg vagyok győződve, hogy ezek az emberek, sok, akár fővárosi, állatot még sosem látott társukhoz képest, sokkal, de sokkal jobban szeretik az állatokat.