Természetvédők is használnak klíma berendezést

Viszonylag nagy baráti társasággal rendelkezünk, vannak, akiket régmúltból az iskolás ideinkből ismerünk, vannak, akiket volt, illetve jelenlegi munkahelyről. Mindenkinek más  – más az érdeklődési köre, de valamiben ez a tág baráti kör véleménye és időtöltési foglalatosságai megegyeznek. Mindenki szeret túrázni, szeret a szabad levegőn lenni, szereti a természeti kincseket, amit hazánk tud biztosítani az itt lakó népesség számára. Valamint mindenki nagy egyetértésben úgy gondolja, hogy a természetet minden áron védeni és oltalmazni kell. Túráink során, melyeket főként tavasszal, illetve ősszel szoktunk tervezni, ilyenkor nagyon kellemes az időjárás. Tavasszal, amikor ébred a természet, illetve az őszi színek látványa, amelyekkel a fák lombkoronája pompázik, szemeket gyönyörködtető. Szóval ezeken az sétálós, túrázó napjainkon, nem csak a természet szépségeiben szoktunk gyönyörködni, valamint nem csak a túrázás miben létét használjuk ki. Rengeteget beszélünk környezetünk megóvásáról, a természetünk védelméről. Itt nem csak a társadalom által generált szemétre, hulladékra szoktunk gondolni, ami a legfeltűnőbb mindenki számára. Az is szóba szokott kerülni, hogy ezekre a környezet kárósító folyamatokra miként tudnánk mi kis emberek felhívni a figyelmet, illetve saját háztartásban miket tudnunk tenni, a szelektív szemétgyűjtésen keresztül, azon hát, hogy milyen készülékeket használunk nap, mint nap. Az éghajlat változáshoz mennyit teszünk mi személy szerint hozzá, illetve, hogy azok a termékek, amiket megveszünk és annak csomagolása fenntartható erdőből származik vagy sem.

Vitás készülék beszerelése

Ahogy sétálunk szóba került, hogy a nagy ipari vállalatok, bankok is milyen környezetszennyezést végeznek, és hogy egy természetvédő mit tud tenni e cégek, vállalatok ellen tenni. De a fő gondolatunk az volt, hogy egy család, saját háztartásában és közvetlen környezetében, hogyan is tud tenni a természet megvédéséért. Az őszi túránk alkalmával, a velünk tartó kedves barátunk, akkor vallotta be, hogy ő fűtését klímával oldja meg. Mindenki megdöbbenve nézett rá, szinte letaglózva, hogy a fűtés klímával egy nem éppen környezettudatos meggondolás, és sztereotípiaként az is bennünk élt, hogy bizony ez még drága mulatság is.

Fűtés klímával talán mégis megéri?

Mivel kedves barátunk tényleg környezettudatos, rögvest felvilágosított minket, hogy semmilyen fajta pazarlásról nincs szó. A klímával való fűtés egy új alternatív fűtési forma, egész más energiafelhasználással, mint egy elektromos fűtési berendezés, vagy a gázzal való lakás melegen tartása. Amennyiben megfelelő teljesítményű készülék lesz kiválasztva, még spórolhat is az ember. Ezzel nagyon könnyű dolgunk lenne, mert a cég, akitől megrendelte a klíma berendezést, egy kalkulátort üzemeltet a honlapjukon. Ez a kalkulátor nagy segítséget nyúlj, a kiválasztott készülék paramétereit felvázolva és üzemidőt megsaccolva, kiadja nekünk, hogy mennyi is lesz, illetve várhatóan, hogy alakulna a fogyasztás. Sokat mérlegeltek a kiválasztás előtt, ennek a kalkulátornak a segítsége után is, milyen készülék lehet a legjobb, ha ők csak, mint fűtés rásegítésként szeretnék alkalmazni a klímájukat. Az inverteres klíma teljesen alkalma a klímával való fűtésre, nyáron pedig a szoba hűtésére. Az inverteres klíma lényege, hogy soha nem áll le, kapcsol ki igazán, a hagyományos klímákhoz képest, ezáltal, hogy nincs nagyobb áramfelvétel a ki és be kapcsoláshoz, energiát takarít meg.  Nincs felesleges zaj, mely zavarhatná a pihenést vagy esetleg a szomszédokat.

Fontos szempont volt, azért mert, mint fűtés rásegítésként szeretnék használni – ősszel, míg nincs gázfűtés, illetve ameddig felmelegszenek a szobák-, hogy hamar felmelegítse a lakásukat. A lakásuk új ezért nem csak egyfajta fűtést szerettek volna, több lábon állás fontos kritérium volt számukra, gázfűtést és klímát is szerettek volna. Erre tökéletesen alkalmas az inverteres klíma fűtési fokozata, kevés idő alatt magas hőmérsékletet fúj ki magából, ezáltal hamar felmelegszik a szoba és a komfortiét is növekszik. Egy magasabb teljesítményű klímát választottak, hogy mindenképpen, mint fűtésileg, mint hűtésileg is remekül lássa el a feladatát. Fűtésre a klímát nagy része -15 fokig alkalmas, azután nem tudja kellő kepén, hozni azt a teljesítményt, amit elvárnának tőle.

Fontos a környezetkímélés

A klímával fűtés elvével való megbarátkozás nem is annyira ördöngös feladat, hogy ha tisztában van az ember azzal, hogy: áramot csak azért használ a klíma fűtés során, mert az szükséges a működéséhez, nem a valós fűtéshez szükséges neki elektromos áram. Ezáltal a szoba kifűtése is kedvezőbb lesz, nem csak energiafelhasználás lesz kevesebb.

Megbékélés és az elfogadás

Mindezekre tekintettel elfogadtuk barátunk álláspontját, hogy miért szereltettek fel klímát fűtésre is.  Energia takarékos, praktikus, programozható, esztétikus és ráadásul kifogtak egy remek céget, ahonnan megvásárolták, akik mindent precízen, pontosan és gyorsan intéztek és hamar beüzemelésre került a kiválasztott klíma berendezésük.