Esküvői fotózás a természetben

esküvői fotósMikor erdészként kezdtem dolgozni, arra számítottam, hogy az erdőben csak túrázókkal, kirándulókkal vagy természetvédőkkel fogok találkozni: akkor még nem gondoltam, hogy minden hétvégén bele fogok botlani egy esküvő előtt álló fiatal párba és a fotósukba.

Az utóbbi években nagyon nagy divattá vált az, hogy a kreatív fotózásokat kiszervezzék a természetbe. Én teljesen meg tudom érteni, hogy mi erre az ifjú pár motivációja, hisz tényleg semmi sem lehet olyan szép, mint a menyasszonyi ruhában az erdő legtisztább és legjobban gondozott részein lőtt fotók. Erdész szemmel azonban látom, hogy ez komoly veszélyeket is rejt magában: mivel általában pont ezeket a helyeket veszik célba az ilyen alkalmakon, ezért azok fokozott veszélynek lesznek kitéve. Több kiránduló mindig több szemetet és nagyobb károkat jelent.

Úgy tapasztaltam, hogy az, hogy egy pár mennyire tud odafigyelni a környezetére, leginkább attól függ, hogy az esküvői fotósuk mennyire felkészült. Hogyha egy olyan emberrel jönnek el, akinek ez az első fotózása ilyen terepen, és maga se tudja, hogy hova lépjen, hogyan támassza le a kamerát, hogyan vigyázzon a ruhájukra, hogy ne legyen piszkos, akkor nem fog figyelni arra se, hogy az erdőt megóvja. A párnak pedig szinte minden esetben új lesz az élmény, így elsősorban pont a fotós feladata lenne, hogy odafigyeljen rájuk.

Ha valaki rendes szakemberrel dolgozik, akinek meg van már a tapasztalata az erdei fotózásokról, akkor náluk ilyen veszély nem áll fenn. Ilyenkor az esküvői fotós meg tudja mondani a párnak, hogy mire figyeljen, mit csináljanak, hogy megőrizzék a ruhájuk tisztaságát az utolsó elkészített képig, és hogyan ne tegyenek kárt a környezetükben. Ráadásul, tapasztalatból mondom: ilyenkor a megszületett képek is sokkal jobb minőségűek lesznek.

Nem olyan egyszerű ugyanis az, hogy az erdőt jól fotózzuk le, meg vannak ennek is a maga trükkjei. A fények játékára figyelni a legnehezebb: a legszebb képek akkor születnek, hogyha a fényképész észreveszi, hogy mikor szűrődnek át a napsugarak a leveleken, és el tudja kapni, de ugyanilyen hatásos lehet az, amikor egy patak megcsillanó víztükre kerül be a pár mellett a megszületett fényképalbumba. Ilyenre azonban már tényleg csak egy kiváló fotós tud figyelni, akinek minden más már rutinból megy.

Az egyik legabszurdabb eset, amivel eddig találkoztam, az a drónos erdei fotózás ötlete volt, amikor egy kezdő fotós, aki éppen csak most vásárolta meg a profi felszerelését, egy kamerás drónnal együtt, úgy gondolta, hogy elhozza azt az erdőbe. Természetesen, mivel az irányításában még nem volt elég jártas, az első útba eső fára sikerült felakadnia a repülő gépnek, és engem kellett segítségül hívniuk, hogy vissza tudják szerezni a több százezer forintot érő gépet. Ez tipikusan egy olyan hiba volt, ami nem történhetett volna meg, ha a pár nagyobb körültekintéssel választja meg az embert, akire ezt a komoly feladatot bízza.

Az évek során már azt is megtanultam, hogy kik azok az esküvői fotósok a városban, akik jól meg tudják oldani az ilyen problémákat, és kik azok, akiket nem tanácsos erdei fotózásra hívni. Pont ezért, ha úgy van, és a jegyespár időben megkérdez engem, akkor én is tudok tanácsokat adni nekik arról, hogy mi alapján vagy kit válasszanak.

A legfontosabb szempont természetesen mindig az, hogy a fotósnak van-e már referenciája: hogyha tud mutatni olyan képeket, amik természetben készültek, és látszik rajtuk, hogy érti a munkáját, akkor lehet sejteni, hogy nem lesz vele probléma. Ha az ilyen képekről viszont az a véleményünk, hogy mi is meg tudtuk volna csinálni – mert mondjuk látszik rajta, hogy nem megfelelő a fókuszálás, nincsenek jól kiaknázva a természetes fényekben lévő lehetőségek –, akkor meneküljünk.

Referencia kép híján a személyes beszélgetésre, a szerződés aláírásának napjára marad a képességeik felmérése. Ilyenkor pár kérdés feltételével, amik a technikákra és az apró buktatókra vonatkozik, fel tudjuk mérni, hogy az esküvői fotós alkalmas lehet-e a feladatra, vagy sem. Hogyha valaki olyan kéréssel jön hozzám, hogy segítsek neki egy ilyenre felkészülni, akkor ezt mindig meg is szoktam tenni – hisz nekem is fontos, hogy a párok olyan fotóst hozzanak az erdőbe, akikkel én együtt tudok dolgozni.