Így hagytam el a papír alapú reklámújságokat

Az utóbbi években, az idő és a korom előrehaladtával egyre jobban el kezdett érdekelni a környezetvédelem. Mindig is próbáltam odafigyelni arra, hogy ne dobjak el szemetet vagy rágót az utcán, és ha láttam valahol egy szelektív kukát, mindig a megfelelő szemetesbe dobtam ki a zacskót. Ennek ellenére, nem gyűjtöttük otthon szelektíven a szemetet, kivéve a műanyag palackokat, azokat mindig levittük a kijelölt kukába. Habár azt hittem, hogy ezzel teszek a környezetemért és a Földünkért, ma már tudom, hogy ez nem igaz. Hiszen ezeket a dolgokat minden kulturált ember megteszi, mégis ott tartunk, ahol.

Ugyan van még mit tanulnom, de már vászon szatyorral járok bevásárolni, ha esetleg nincs nálam, akkor is inkább papírzacskót veszek a boltban, csak akkor használom a nyomtatót, ha feltétlenül muszáj és inkább a telefonomba jegyzetelek, mint papírba, illetve a szemetet is szelektíven gyűjtjük. Tudom, ezek kis lépések, de azt gondolom, a környezettudatosságot apránként kell az életünk részévé tenni, mert így minél jobban magunkénak érezhetjük majd.

Szerencsére ezt egyre több üzlet támogatja azzal, hogy már nem helyeznek ki nejlon zacskót a pékáruknál, illetve egyre több plázában és közintézményben is kihelyeztek már szelektív szemeteseket.

A baráti körömben is felfigyeltem erre, hogy többségük is hozzám hasonlóan cselekszik. Aminek pedig kifejezetten örülök, hogy most látom először azt, hogy az egész világon, mintha megmozdult volna valami az emberekben, elindult a tenni akarás és felismerték, hogy csak egy Földünk van, amiért mi vagyunk a felelősek és csakis mi vagyunk képesek megóvni saját magunktól. Az viszont nagyon elszomorít, hogy ehhez az kellett, hogy rohamos ütemben olvadjanak a jégsapkák, hogy hatalmas erdőtüzek legyenek és, hogy egyre több állat élőhelye kerüljön veszélybe.

A lényeg, hogy felállt a világ a kanapéról és elkezdett cselekedni. Így én is úgy döntöttem, hogy egy újabb dolgot iktatok ki az életemből. Ezek pedig a szóróanyagok. Igazából kezdetben nagyon nehéz volt, mert én mindig felvittem a lakásba legalább négy különböző újságot, hatvanféle szórólapot, már csak megszokásból is. Persze, az újságokat rendszeresen átnéztem, hiszen rengeteg akcióról csak így értesülhetek. De úgy éreztem, hogy ha ezzel akár egy kicsit is tudok változtatni, akkor megéri.

Mivel nem szeretek bolyongani vásárlás közben, hanem inkább csak gyorsan lekapom a polcokról, amire szükségem van, és ott se vagyok, így arra jutottam, hogy ez nagyobb vállalás, mint gondoltam. Egy hosszadalmas vásárlás után eldöntöttem, hogy legközelebb az internetet fogom segítségül hívni, különösen nagybevásárlások előtt, amikor több üzletet is bejárok.

Ez pedig egy nagyon is jó ötletnek bizonyult, mert megtaláltam az akcioleso.hu nevezetű oldalt. Jó nem magamtól sikerült, hanem egy barátom ajánlotta, aki egy lépéssel már előttem járt, de nagyon hálás vagyok neki a tippért.

Többféle újságot meg lehet találni ezen a honlapon a teljesség igénye nélkül, bár, ha őszinte akarok lenni, nekem nem hiányzik róla semmi, én személy szerint minden olyan üzletnek megtaláltam az akcióit, amiket gyakran felkeresek.

Az akcioleso.hu weboldalán hipermarketek, drogériák, ruházati és otthon kategóriájú akciós újságok online verzió is megtalálhatóak. Vagyis rendkívül széles skálán mozognak az itt megjelenített újságok. Ami azért is előnyös, mert így nem egyetlen helyről össze tudom gyűjteni az információkat.

Az online verzió alatt természetesen nem azt értem, hogy más akciók jelennek meg, vagy, hogy más árakkal szerepelnek bizonyos termékek. Ez csupán annyit jelent, hogy nem papír alapon jut el hozzánk az információ, ugyanúgy tudunk lapozgatni és nézelődni az oldalak között.

Ha valami gyorsan szeretnék megnézni, akkor az oldal fejlécén található keresőbe csak beírom annak az áruháznak a nevét, aminek az akcióit szeretném megnézni és automatikusan előkeresi nekem. Ezzel időt is spórolok, mert nem kell magamnak kikeresnem és nem kell többfelé kattintgatnom.

Amióta megkaptam ezt a jó kis tippet, azóta már egyáltalán nem gyűjtöm a reklámújságokat. Ezáltal pedig nem termelek szemetet és úgy érzem, hogy a magam módján sikeresen védem a fákat, ráadásul környezettudatosabbnak is érzem magam. Emellett pedig jó érzés tudni, hogy az akcioleso.hu is egy olyan weboldal, ami támogatja ezt.