Sokak nincsenek tisztában a természetünk ember általi kiszolgáltatottságával. Ugyan egyre többet hallani a környezetszennyezésről és a hulladék káros hatásáról, sokan még most se veszik komolyan a dolgot. Nem állítom, hogy ha áttér az ember egy környezettudatosabb életmódra, azt tökéletesen be kell tartania, sokkal fontosabb és sokkal többet érünk el azzal, ha több ezer ember törekszik a félig környezettudatos életmódra.
A mi egyik nagyobb projektünk, amit próbáltunk környezettudatos szellemben kivitelezni, az a bútoraink újrahasznosított fából készült mivolta. Fontos szempont volt számunkra, hogy erre a célra ne kelljen több fát kivágni és ne teremtsünk plusz hulladékot a Földünknek. Nem állítjuk, hogy olcsó, mi is nagyon sok pénzt félretettünk rá, azonban jó érzéssel tölt most el, hogy olyan fából készült bútorunk, ami már senkinek sem kellett és csak hulladék maradt volna. Értékeink számunkra így nagyon fontosak és úgy éreztük, hogy emiatt az egész lakásunkra biztosítást szeretnénk kötni. Fontos volt számunkra, hogy olyan biztosítást tudjunk kötni, ahol az ilyen speciális dolgainkra is kitérhetünk, bizonyos szempontokat pedig nem tartottunk olyan fontosnak, így nem is szerettünk volna ilyen esetekre a biztosítással plusz pénzt is költeni. Keresgélni kezdtünk a Google végtelen találataiban, de szerencsére nem kellett sokáig keresgélni, ugyanis hamarosan megtaláltunk egy weboldalt, aminek kínálata szimpatikusnak tűnt. Nem egy biztosítóként működik, hanem több biztosító kínálatát gyűjti egybe, így órákig tartó keresgélés nélkül találhatunk rá a számunkra megfelelő kínálatra. Az sem mellékes, hogy egy magyar cégről beszélünk, így még jobban megbízunk szakértelmükben. A weboldalon van egy online lakásbiztosítás kalkulátor, így megközelítőleg meg tudjuk állapítani, hogy a mi speciális igényeinknek megfelelően, milyen biztosítás létezik és hogy az mennyi pénzbe jön ki. Mivel tetszettek az ajánlatok, nem is haboztunk tovább és úgy döntöttünk, hogy felhívjuk őket, valamint egy személyes találkozót is szerettünk volna, hogy mindent részletesen átbeszéljünk. Minden tökéletes kedvességgel és profi hozzáállással kezeltek, nagyon kellemes élményünk volt a biztosítónál, pedig azt hiszem ezt nem annyira szokás mondani.