Édesapámnak mindig is nagy szenvedélye volt a túrázás, amit végül édesanyámmal is megszerettetett. Elmondásuk szerint házasságuk korai időszakában szinte minden hétvégén ellátogattak Magyarország valamely tájára, hogy felfedezzék rejtett szépségeit. Miután megszülettem én, az egyetlen gyerekük, úgy döntöttek, továbbra sem hagynak fel a szenvedélyükkel, hanem inkább velem is megismertetik a természetjárás örömeit. Így történt az, hogy már nagyon fiatalon kötődni kezdtem a természethez, a vadállatokhoz és a szabadban élő növényekhez. Sajnos néhány éven át súlyos betegsége miatt már nem tudott hódolni hobbijának, illetve apukám idejét is lekötötte anya ápolása. Amikor 2 éve elhunyt, úgy döntöttem, visszavezetem édesapámat a túrázás világába, hogy kirángassam a mély gyászból, amelyben érthető módon az utóbbi időszakban elmerült.

Így történt, hogy az egyik hétvégi kirándulásunk alkalmával arról beszélgettünk, hogy mennyi pozitív hozadéka van annak, ha az ember a szabadidejét a természetben tölti. Azon túl, hogy segített apukámnak a gyászból kilábalni, elmondtam, hogy nemrég olvastam egy cikket egy ehhez hasonló témában. Egy addiktológia magánklinika igazgatója nyilatkozott benne, hogy a náluk kezelt betegek számára biztosítanak lehetőséget a közeli erdőben való sétálásra, mert nagyon jó hatással van a lélekállapotukra. Tovább olvastam a szöveget, mert érdekelt, hogy milyen addiktológia klinikáról van szó.

Ez egy olyan komplexum, amelynek több épülete van, ahol szenvedélybetegeknek nyújtanak segítséget. A három helyszín Veszprém, Budapest és Szőc. Kínálnak az alkoholisták számára egy 28 napos programot, amelynek az a célja, hogy segítsenek nekik abban, hogy kilábaljanak abból az élethelyzetből, amelybe belesodorták magukat. Mivel egy eldugott Balaton közeli területen található az az épület, ahol a program megrendezésre kerül, nem kell aggódni a diszkréció miatt. Nincs olyan, hogy valaki csak úgy odatéved és benéz, így nem kell tartani a résztvevőknek az anonimitás hiánya miatt. Továbbá a természet közelsége miatt lehetőség van arra, hogy az itt tartózkodók a természetben túrázzanak, illetve sportolhassanak.

Jómagam is találkoztam már a környezetemben alkoholizmussal, így nagyon támogatom az ilyesfajta kezdeményezéseket. Mivel a társadalom elítéli ezt a függőséget, a legtöbbjük titkolja, és inkább nem fordulnak szakértőhöz, hanem folytatják az önpusztító életmódot. Igaz, nem pont ebben a témában, de saját tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy van az a helyzet, amelyből az ember nem tud egyedül kimászni. Én magam sem tudtam megbirkózni a gyásszal, amit édesanyám halála után éreztem, ezért pszichológushoz fordultam. Nem titkoltam a környezetem előtt, ám mégis úgy éreztem, kissé megütköznek azon, hogy szakemberhez fordultam. Olyan érzés volt, mintha ezzel kapcsolatban lenne az emberekben egy berögződött negatív sztereotípia. Azonban ez a 21. század, itt az ideje felülkerekedni ezeken a dolgokon, és elfogadni a szükségben azt a segítséget, amelyet például ez az addiktológia magánklinika is kínál.

Fontos része ennek a programnak, hogy megtanítsa a résztvevők számára, hogy újra élvezzék az életet, és a felmerülő akadályokat leküzdjék anélkül is, hogy az alkohol nyújtotta agytompító hatások után vágyakoznának. Ez egy új lehetőség arra, hogy tiszta lappal induljon mindenki. A program elvégzése után működik egy utókövető rendszer, amelynek az a célja, hogy a páciensek meg tudják őrizni a józanságukat egész hátralévő életükben. Folyamatosan tartanak a “végzetteknek” olyan rendezvényeket, ahol újra összeülhetnek megbeszélni a tapasztalataikat, és ezáltal megóvják egymást attól, hogy visszaessenek a szenvedélybetegségbe. Rengeteg pozitív példa van arra, hogy ez valóban sikerült is.